Nagy volatilitás mellett szánkázik lefelé az arany ára a január végi csúcsáról. Az akkor elért 5.600 körüli rekord már távol van, ahogy az esés alja is. Legalábbis a csárton több jel utal az esés folytatására, mint a fordulatra.
Az arany régóta jól teljesít, de egyelőre a tavaly nyár végén indult teljes bevadulás lezárt egy felfelé ívelő kanyart. Öt hónap alatt 2 ezer dollárt, vagyis 60 százalékot emelkedett a nemesfém ára, ami minden józan észnek ellentmond. Ez a rali jelölte ki azt az emelkedő szakaszt, amit most letörni készül az árfolyam.
Az esés folytatását egy hirtelen megugró termelői árindex alapozta meg, ami a megugró olajár és más energiaköltségek mellett szinte teljesen eloszlatta a FED kamatcsökkentési lehetőségeit. Erre jött a valóság: a FED tényleg nem csökkentett. Ez két irányból is rombolja a befektetői kedélyállapotot. Egyrészt erősíti a dollárt, ami önmagában véve sem tesz jót az arany árfolyamának, de a kamatokat is magasan tartja, ami az arany tartási költségéhez járul hozzá vastagon.
A csártot megvizsgálva az látszik, hogy ha tényleg leszakad az ár (zárásra is 4.850 környékén marad), akkor megnyílhat az út újabb mélységek felé. A legközelebbi valamire való megálló innen 4-500 pontra, 4.400-4.500 körül látható. Az esés esélye nő, ha a hetet is legalább a mostani szinten zárja a kurzus. Ekkor ugyanis felüti fejét a heti bontású csárton a “három fekete (itt piros) varjú” alakzat. Ez komoly trendfordító szokott lenni, az esetek többségében. De azért nem mindig.
Ide írhatsz:
Fotó: ID 410599237 | Gold © Volodymyr Pishchanyi | Dreamstime.com



Copyright © csartmate.hu