Furcsán mozgott a Richter az elmúlt két évben. Egy jól azonosítható trend-megerősítő alakzatból való kitörés után kicsit zavarosabb idők jöttek, majd az elmúlt pár hónapban behozott mindent az árfolyam, amit eddig elmulasztott. Két hónap alatt emelkedett 20 százalékot. Kérdés, hogy még mennyi lehet hátra.

A fej-vállak alakzat általában az árfolyam-mozgások végpontjain jelentkeznek. A klasszikus forma a tetőkön, a fordított fej-vállak a mélypontokon. Vannak azonban olyan esetek, amikor trendet erősítő formációként funkcionál az alakzat, ez történt a Richterrel is. 2021 és 2024 között alakult ki egy fordított fej-vállak minta. Az akkor elért 9 ezer pont körüli csúcs konszolidációja képpen alakult ki egy jó széles sáv, ami ezt a formát öltötte magára. 2024 januárjában annak rendje és módja szerint meg is jött belőle a kitörés.

Azonban a bika hátán maradni művészet volt. Ugyanis nem sokkal a 10 ezer pontot éppen el nem érő új csúcsról jött egy lefordulás, ami mélyen az úgynevezett nyakvonal alá lökte a jegyzést. Ez a technikai kereskedők számára a pozíció zárásához vezethetett, tehát aki a kitörésre vette meg a részvényeket, az itt már el is köszönhetett a pozíciójától.

Ezt követően újabb csúcs jött a felállásból, majd újabb esés a nyakvonalig, aztán már új csúcs nem, de kitörés visszatesztelés igen. Ez volt tavaly decemberben, innen indult az a rali, aminek a keretében eljutottunk 12 ezer pont közelébe, röpke két hónap alatt. Az ezt megelőző rögös utat rengeteg találgatás övezte. Miért nem megy az árfolyam, mi lehet a céggel a probléma? Jön-e béke, ami a vállalat orosz kitettsége miatt nem közömbös? Hogyan hat az export árbevételekre a forint erősödése és izguljunk-e a Vraylar tengerentúli értékesítésének csökkenő dinamikája miatt? 

Ezek a kérdések jól tükröződnek az elemzői várakozásokban is, mert míg a társaságot követő elemzők többsége vételre ajánlja a papírt, vannak többen, akik már tartást javasolnak. A konszenzusos célár valahol 12 ezer forint környékén van és itt meg is érkeztünk a címben megfogalmazott kérdéshez: mennyi szufla van még a Richterben. Ugyanis az elemzői átlag és a technikai formációból számítható célérték nagyjából egybeesik. A fordított fej-vállak alakzat magasságából becsülhető várakozás arra a 12 ezer forintra mutat, amit a fundamentális elemzések átlaga is megjelöl célárként. Ebből kifolyólag érdemes óvatosnak lenni a papírral. Lehet, hogy nem itt kell bevásárolni belőle. Ha már van egy adag a számlán, akkor az tartható, mert fordulatnak még nincs jele, de az bármikor megjöhet. Persze célár emelések is jöhetnek, amit a még mindig elég nyomott árazás indokolhatna.

 

 

Ide írhatsz:

hello@csartmate.hu

 

Fotó: ID 31162685 | Drug Pills © Emil Zhelyazkov | Dreamstime.com

Az oldal üzemeltetője és a cikk szerzője az itt leírtak kapcsán mindennemű ajánlati kötöttségét kizárja, az abban foglaltak valóságtartalmáért felelősséget semmilyen formában nem vállal. Fentiek nem tekinthetőek szerződéskötésre, kötelezettségvállalásra, vagy befektetésre történő ösztönzésként, így az abban szereplő információk kizárólag tájékoztatóak és csak saját felelősségre használhatók fel.