Donald Trump elvégezte dolgát. Szétszórta a világban a szerinte az USA külkereskedelmi mérlegét javító vámtarifa intézkedéseit, majd zömében felfüggesztette azokat egy időre. A piacok megbolydultak, senki nem tudja mit csináljon, mit lépjen, mibe fektessen. Mit hozhat a folytatás?
Trump átmenetileg banánköztársaságot csinált az USÁ-ból. Azokra, valamint más fejlődő piacokra, de még Magyarországra is jellemző, hogy ha áll a bál, akkor mindent adnak. Részvényt, kötvényt, devizát. Ez az amerikai pénzpiacokon nem megszokott jelenség, épp ellenkezőleg. Az amerikai állampapírok és a dollár általában úgynevezett menekülő eszközként van nyilvántartva. Vagyis, ha gáz van, akkor a befektetők dollárt és amerikai állampapírt vesznek. Most nem ez történt. Olyan ritka dolog az, hogy az USÁ-ban a részvényekkel együtt essen a kötvénypiac és gyengüljön a dollár, hogy még az elnöki intézkedések felfüggesztésének is kiváltója lehetett. Azért akkora rémületet ez nem okozott Donald Trumpnál, hogy ne páros lábbal szálljon bele a FED elnökébe, ami megint csak jót tesz a dollár-eszközök megítélésének.
Mire vár Trump?
Arra, hogy a vámtarifa emeléssel sújtott államok a seggét csókolgatva (sic!) és kezüket tördelve álljanak sorba valami jó kis deal tető alá hozásáért. Erre kilencven nap áll rendelkezésükre, utána a vámszabályok életbe lépnek. Már amennyiben az kilencven nap. Olyan kiszámíthatatlan és megbízhatatlan az amerikai adminisztráció jelenleg (ha megegyezés születik, az sem biztos hogy úgy lesz), hogy semmit nem lehet készpénznek venni tőlük, azt sem, amit kérdeznek. Alapvetően ez a legnagyobb baj jelenleg.
Mire vár a piac?
Hogy beüssön a cucc. Az esések jellegzetes karakterisztikája egy három hullámból álló mozgás. Az első egy nagy esés, amikor jön egy hír járványról, háborúról, vámháborúról vagy simán a részvények túlértékeltségéről. Ez utóbbi nem egy adott napi esemény, általában a semmiből jön, amikor a befektetők egy nap bal lábbal kelnek fel és rádöbbennek, milyen piszok drágák már a részvények. Szóval, első reakció a pánik, második egy “remény rali”. Ezt általában az váltja ki, hogy a piac azt gondolja, pusztán ijedtségből ekkorát esni túlzás. Megindul a zavarosban halászás. Majd a harmadik hullámban jön a fekete leves, adatok formájában. Ekkor már nem kell találgatni, jól látszik, hogy mit okozott az első pánikeladást kiváltó esemény.
Mit mutat a csárt?
Könnyen lehet, hogy még az első körben vagyunk, aminek a befejezéséhez újra meg kell járni azt a zónát, ami már évek óta nagy súllyal vesz részt az S&P500 életében. Felfelé is nagy meló volt áttörni a 4500-4800 közötti sávot, most lefelé jelentett támaszt az irgalmatlan zakóban. Mivel ez egy igen masszív darab, jó eséllyel még a közeljövőben sem viszi át az index. Jöhet egy alacsonyabb mélypont a sávon belül, valahol a 4500-as szintig. Ekkor már javában kívül leszünk azon a több mint négy éves trendvonalon, amit múltkor elhagyott az index, de még aznap vissza is kapaszkodott fölé.
Created by ChartMatthew
A remény rali, tehát 4500 közeléből indulhat és az említett trendvonal alulról tesztelése következhet 5300 környékén. Ha ez a forgatókönyv válik valóra, akkor ezután jöhet egy igazán mély összeomlás, tulajdonképpen bármeddig. Ez azért sem kizárt, mert egyre többen kongatják a vészharangot, miszerint a 2008-asnál is súlyosabb válság fenyeget, ha a vámok miatt megreccsen a globális kereskedelem.
Ez persze csak egy a lehetséges forgatókönyvek közül, egyáltalán nem biztos, hogy ilyen pályát jár majd be az S&P500 index, de jelenleg nincs okom mást gondolni. Az Elliot hullámelmélet alapján egyáltalán nem kizárható eseményt írtam le. A fundamentumok és a technika egy irányba mutatnak.
Ez is érdekelhet:
Ez már a háziasszony-szakasz az amerikai tőzsdén, érik egy korrekció
Ide írhatsz:







Copyright © csartmate.hu