Skip to main content

Donald Trump amerikai elnök úgy döntött elég a kriptó-cirkuszból és hozzáfogott beváltani egyik kampányígéretét. Elindítja az amerikai kriptotartalék létrehozását.

Méretes Biden-ezés és szitkozódás közepette utasította az ebből a célból felállított elnöki munkacsoportot, hogy tegyen egy lépést előre a Kriptodeviza Stratégiai Tartalékkal kapcsolatban, amelynek tartalmiznia kell a legnagyobbak, vagyis a Bitcoin és z Ethereum mellett az XRP-t, a SOL-t és az ADA-t.

Magyar idő szerint  délután 2 körül indult a Bitcoin rali 85 ezer dollár környékéről, majd rövidesen elérte az árfolyam a 95 ezer dolláros szintet. Az Ether 10%-kal, az XRP 23%-kal, a SOL 19%-kal, az ADA pedig 50%-kal emelkedett.

 

Ez is érdekelhet:

Eleresztett a támasz, hullik a Bitcoin

A Bitcoinnak kiosztott nagy kokival indulhat az év a kriptóknál

Megveszekedett raliban a Bitcoin – Tényleg 200 ezer dollár lesz jövőre?

Szakik szerint jövőre akár 361 152 dollárt is érhet majd egy Bitcoin, bár ezt maguk sem hiszik

 

Ide írhatsz:

hello@csartmate.hu